A Lockheed SR-71, ismertebb és nemhivatalos nevén a Blackbird, egy hosszú hatótávolságú, modern stratégiai felderítőgép, amelyet a Lockheed Skunk Works nevű kutatóintézete fejlesztett ki a Lockheed A-12 és YF-12 gépekből. A Skunk Works a legendás Kelly Johnson vezetése alatt több forradalmian új repülőgépet is épített - ilyen volt például az Lockheed U-2 is. Az SR-71 volt az első lopakodó repülőgépek egyike, melyet kifejezetten alacsony radarhullám visszaverő formára tervezték.

Az SR-71 először 1964. december 22-én szállt fel és az első gépet 1966. januárjában állították hadrendbe a kaliforniai Beale légitámaszponton állomásozó 4200. (később 9.) stratégiai légfelderítési ezrednél. Az amerikai légierő az SR-71-es flottáját 1990. január 26-án vonta ki az aktív szolgálatból, mivel a hidegháború végével a katonai költségvetés drasztikus módon csökkent és a gépek fenntartása sokba került. A US Air Force 1995-ben visszahelyezte az SR-71-eseket az aktív szolgálatba és 1997 januárjában újra küldetéseget végzett velük. A gépeket végelesen 1998-ban vonták ki a szolgálatból.

Az SR-71 a pályafutása során mindvégig a világ leggyorsabb és legmagasabban repülő gépe maradt. A 24 km-es repülése magasságából másodpercenként 72 km² területet tudott megfigyelni. 1976. július 28-án egy SR-71 két világcsúcsot is felállított a repülési osztályában: a legnagyobb sebességet (3 529,56 km/h) és a legnagyobb magasságot (25 929 m). Amikor az SR-71-et először nyugdíjazták 1990-ben, akkor az egyik a kaliforniai Palmdale légibázisról a Smithsonian múzeum légi- és űrközlekedési múzeumába repült Washingtonba, és ezzel egy új sebességrekordott állított fel Amerikai keleti és nyugati partjai között. A 3 418 km/h-ás átlagsebességgel az egész út csupán 68 percig tartott.

A repülőgép olyan magasan és olyan messzire repült, hogy ha a pilóta azt vette észre, hogy egy légelhárító rakétát lőttek ki rá, akkor az erre a helyzetre vonatkozó általános parancs szerint csak "gyorsítani" kellett. Ismereteink szerint egyetlen egy SR-71-est sem lőttek le.

1968. március 21-én Jerome F. O'Malley őrnagy (később tábornok) és Edward D. Payne őrnagy végezték el az SR-71 első küldetését. Ez a gép a pályafutása során 2 981 repülőórát tudhatott maga mögött és összesen 942 küldetésen vett részt - többen, mint bármelyik más SR-71. Ezek közül 257 operatív küldetést végzett el a kaliforniai Beale légitámaszpontról, a kaliforniai Palmdale-ből, a japán Okinawán található Kadena légibázisról és az RAF mildenhalli bázisáról Angliában. Ezt a repülőgépet 1990 márciusában vitték az amerikai légierő múzeumába.

Okinawán az A-12-esek (és később az SR-71-esek) a Habu becenevet kapták, miután az ottani lakosok szerint a gép a hasonnevű helyi parlagi viperára hasonlított.

Összesen 32 gépet építettek - ebből balesetek során 12 megsemmisült, de az összes személyzet sikeresen katapultált.

Az amerikai légierő eredetileg RS-71-nek kívánta a gépet hívni, hogy az XB-70 felderítő változatának, az RS-70-nek az elvenezési sémáját kövesse. Curtis LeMay tábornok azonban jobban szerette az SR elnevezést és azt szerette volna, hogy az RS-70-et SR-70-nek nevezzék. Amikor Lyndon B. Johnson elnök 1964. február 29-én a gépet bemutatta a nagyközönségnek, LeMay átírta az elnök beszédét, hogy abban RS-71 helyett SR-71 szerepeljen. A média azonban az eredeti, RS-71-et tartalmazó beszédet kapta meg, és így alakult ki az a legenda, hogy az elnök rosszul olvasta el a gép nevét.

Az eredeti repülő a A-12 volt, amit még Article 11 (11-es bekezdés) vagy A-11 fedőnéven is ismertek. A Lockheed és a CIA 18 ilyen gépet épített, ebből hármat alakítottak át YF-12A váloztattá, ami a tervezett, de soha el nem készült F-12-es elfogóvadász prototípusa volt.